Cikkek archívuma

Göllesz Viktor Ösztöndíj

2014.10.29 09:30
Egy éven át, havi 12 ezer forintos ösztöndíjra írt ki pályázatot az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ). A Göllesz Viktor Ösztöndíjra tehetséges, értelmi fogyatékossággal élő fiatalok jelentkezhetnek. A november 30-ig beadandó dokumentációnak...

Új szakosztály a fogyatékosságtudomány szakembereinek

2014.10.23 07:18
Fogyatékosságtudományi Szakosztály létrehozását kezdeményezték az ELTE BGGyK Fogyatékosságtudományi Doktori Műhely és az MTA TK Szociológiai Intézete szakemberei. A tervek szerint januárban megalakuló szakosztály interdiszciplinális műhelyként jön létre. A kezdeményezést a Második Magyar...

Rizikótényezők és védőfaktorok

2014.10.17 03:53
A Mátrix Egyesület addiktológiai témájú előadás- és beszélgetéssorozatot szervez október 27-től, kéthetenként, hétfő esténként, Budapesten, a Keleti Károly utcában a KSZGYSZ Konferenciatermében. Az előadásokon való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztráció szükséges. Az érdeklődők...

Kétszer annyi megváltozott munkaképességű dolgozik, mint pár éve

2014.10.15 21:30
Három pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a megváltozott munkaképességűek idei és jövő évi foglalkoztatására - jelentette be Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. (Czibere Károly...

A Lelki Egészség Világnapja

2014.10.11 19:31
A Lelki Egészség Világnapjáról emlékeztek meg a helyi közösségek szerte az országban. A székesfehérvári Egyensúlyunkért Alapítvány Nappali Klubjában október 9-én, pénteken délután tartottak beszélgetésekkel színesített összejövetelt. A klubtagok „Az én történetem” mottóval beszélgettek, amelyet...

A másik Magyarország

2014.10.11 16:52
A pszichiátria és az egészségügy fontos kérdéseit érintő tv-műsor volt látható a napokban az ATV-n, „A másik Magyarország” címmel. Simon András felkészült moderátora volt a beszélgetéseknek, a leghúsbavágóbb kérdéseket tette fel riportalanyainak. Az apropót a TASZ legújabb kampánya szolgáltatta,...

Mit tehetnek a munkáltatók a stressz csökkentéséért?

2014.10.06 11:56
A WHO legfrissebb kutatása szerint 450 millió ember küzd világszerte mentális gondokkal. Egy hamarosan Budapesten megrendezésre kerülő konferencián a résztvevők azt vizsgálják meg, hogy mit tehetnek a munkaadók dolgozóik érdekében a stressz csökkentéséért? Kutatók ráadásul azt is állítják, hogy...

Milyen a hatékony szervezeti kommunikáció?

2014.10.02 21:39
Erre kaphatnak választ a szociális területen dolgozó szakemberek az Ébredések Alapítvány két napos képzésén, 2014. november 12-14-én. A kurzus címe: Új megközelítések a hatékony szervezeti kommunikációban. Szerezhető továbbképzési pontérték: 25 kreditpont (NCSSZI). A korszerű szervezetek...

Hullámvasút – egy kicsit skizo fiú naplója

2014.10.02 14:58
Egy fikciós karakterrel indított kampányt a TASZ megbízásából a mentális betegekkel szembeni előítéletek csökkentése érdekében az X Kommunikációs Ügynökség. Bálintot, a főhőst Mészáros Béla, a Katona József színház művésze személyesíti meg. A video-blog készítői a sorozat előkészítésének...

A Bálint Mihály Társaság tudományos ülése

2014.09.29 06:38
A Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság szeretettel meghív minden érdeklődőt ünnepélyes tudományos ülésére, melynek címe: "Múltunk, mely jelenünket inspirálja, jövőnk útjait kijelöli". Időpont: 2014.október 4-én, péntek Helyszín: 1084. Budapest Nagyvárad tér 4. XX. Emelet,...