A civileknek jutó milliárdok

A minisztérium nem tudja, hogy ki mennyit kap?

Negyven milliárd forint. Ennyit költ az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a civil szervezetekre. Sok ez, vagy kevés? Annál az alapítványnál, ahol az önkéntesek saját pénzükön vesznek benzint a saját autójukba, hogy rászoruló embereket keressenek fel és segítsenek nekik, ott nyilván kevés, mert nem jut az alapvető költségekre sem. Ahol az alapítványi pénzből jut a vezető és családtagjainak privát kiadásaira, családtagok fiktív foglalkoztatására a közösből, ott nyilván sok. Tartok tőle, hogy az előbbi helyzet a gyakoribb. Ámbár, vannak olyan szervezetek, ahol a két jelenség egyszerre van jelen…

Idén nyáron Soltész Miklós államtitkár nyilatkozta, hogy a fenti összeget költik a civil szervezetekre.

Soltész Miklós nyilatkozata (MTI).docx (35316)

Kevéssel e nyilatkozat előtt fordultam az EMMI sajtóosztályához: legyenek szívesek megmondani, hogy a különböző betegségcsoportokat (úgymint: autistákat, értelmi fogyatékosokat, mentális betegeket, mozgáskorlátozottakat, siketeket és nagyothallókat, siket-vakokat, vakokat) képviselő civil szervezetek és ezek ernyőszervezetei mennyi támogatást kapnak különböző jogcímeken a költségvetésből.

A teljes levél.docx (33075)

Nem részletezem, hogy hány telefonbeszélgetés és email kellett ahhoz, hogy 56(!) nap várakozás után az alábbi választ kapjam:

„Tisztelt Zelei Béla!

Csatoltan küldöm tárcánk válaszát.

 Köszönjük türelmét!

 Üdvözlettel:" xy sajtóreferens

A minisztérium válasza a melléklettel együtt.docx (37033)

A dolog pikantériája, hogy a kérdésem elküldését követően beszéltem több olyan civil szervezeti vezetővel, akik meglehetősen ismerik az állami pénzek útját az egyesületek és alapítványok felé és egybehangzóan megjósolták, hogy a kérdésemre a minisztérium nem fogja tudni megadni a korrekt választ.

Ezen nagyon meglepődtem, hiszen, ha nem is felügyeli a minisztérium a civil szervezeteket (ezt a feladatot a Civil törvény szerint az ügyészség látja el, valamint gazdálkodásukat az ÁSZ ellenőrzi, továbbá, bizonyos esetekben a NAV), de ha az EMMI deklarált célja negyven milliárdot kiosztani ebben a körben, akkor annak igazságos elosztása nehezen képzelhető el anélkül, hogy ne legyenek „képben” az anyagi helyzetükről; arról, hogy ki mennyiből gazdálkodik.

A válasz azt tükrözi, hogy „nincsenek képben".

Például a normatív támogatásokat a válasz nem tartalmazza, noha erre is vonatkozott a kérdésem; a siketeket, siket-vakokat és a vakokat valamilyen okból a válaszadó egy kalap alá vette, nem tudni, miért. Arról már nem is érdemes vitát nyitni, hogy a minisztérium által közölt civil szervezetek száma hogyan viszonyul a valósághoz, hiszen a válasz is kitér rá, hogy „A szervezetek elnevezése, illetve az eszerinti szűrés nem feltétlenül pontosan takarja a szervezetek tevékenységét, az elnevezés nem feltétlenül tartalmazza a tevékenység fentiek szerinti megjelölését.” Magyarul: a válaszadó is tisztában van azzal, hogy az általa közölt szám köszönő viszonyban sincs a valósággal. Valószínűleg ennyi hitelessége van a támogatások összegeként közölt 1 247 millió forintos összegnek is. Legalábbis remélhető, hogy ez a fontos feladatokat végző csoport a 40 milliárdnak nem pusztán a 32-ed részét kapja.

A minisztérium tehát az általam közölt bontásban nem rendelkezik valós adatokkal. Az államtitkár nyári nyilatkozatában a negyven milliárd felemlítésekor mégis részletekbe menő adatokat sorolt fel. Nevezetesen, hogy táboroztatásra mennyi pénz jutott. („…a minisztérium keretein belül működtetett Nemzeti Együttműködési Alap az idén 365 millió forint támogatást nyújtott 525 pályázónak hasonló táborok szervezésére.”)

Akkor mégis vannak a minisztériumnak adatai? És nem is olyan aggregát adatok, amiket bátorkodtam kérni, hanem ennél sokkal mélyebb bontásban, konkrét célokra történő felosztásban? Vagy nem mindegy, hogy kinek van szüksége az adatokra? Egy szabadúszó újságírónak, vagy az államtitkárnak?

Ha el kellene dönteni, hogy mennyi negyven milliárd forintnyi költségvetési pénz, manapság sokan gyors választ adnának: négy, vagy öt stadion. Mondhatják erre a kormányoldalon, hogy politikai demagógia, és az ő szempontjukból van is némi igazuk. De ahhoz, hogy valós összehasonlításra nyíljon mód; ahhoz, hogy az adóforintok oda jussanak, ahol a megfelelő célokra költik; ahhoz, hogy a néhány ezer forintos gondokkal küszködő önkéntesek és a támogatottak ne csak a rengeteg nullától szédelegjenek, amikor az államtitkári nyilatkozatot hallgatják, hanem valamelyest valós képet alkothassanak, akkor a milliárdos összegek puffogtatása helyett jó lenne az alrovatokat is látni, láttatni.

Zelei Béla