Kék Pont, kontra VIII. kerület

2014.09.04 12:29

Augusztus végén szakítással végződött a Kék Pont Alapítvány és a józsefvárosi önkormányzat közötti, hónapok óta tartó feszült viszony. Természetesen az alapítvány és az önkormányzat is másként látja a kialakult helyzetet. A Kék Pont közleménye után ismertetjük Kocsis Máté polgármester nyilatkozatát.

„A mai napon bezár a Kék Pont nyolcadik kerületi tűcsere programja” – adta hírül augusztus 27-én az alapítvány. A közlemény így folytatódik:

Nagyon szerettünk Józsefvárosban dolgozni, rengeteget tanultunk itt és nagy terveink voltak még. Szomorúak vagyunk attól, hogy így alakult, de így kellett döntenünk, mert ilyen körülmények között nem tudtunk tovább felelős és biztonságos munkát végezni, működésünk teljesen ellehetetlenült.

Köszönjük a 8 év alatt kapott sok-sok  szakmai és civil segítséget, az anyagi támogatásokat és a sajtó kitartó érdeklődését, tájékoztatását!

A Kék Pont megy tovább. Folytatjuk munkánkat a békásmegyeri és ferencvárosi ambulanciáinkon és a Biopolitikai Műhelyünkben, bízva abban, hogy a jövőben is sikerül progresszív szakmai programokat létrehoznunk egy majdani józan  és őszinte, képmutatások nélküli drog-és szenvedélypolitika reményében!

Végül, de nem utolsó sorban, köszönjük a 8 év alatt nálunk megfordult kliensek bizalmát és együttműködését!

A kékpontosok”

Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere a vs.hu-nak adott interjúban beszélt arról, ő miképp látja a Kék Ponttal való szakítást:

Korábban nagy csatáik voltak a Kék Pont Alapítvánnyal, a szervezet néhány napja zárta be a józsefvárosi helyiségét. Csak a szervezet konkrét működésével volt problémájuk, vagy elvből ellenzik az anonim tűcserét?

A Kék Pont azt mondja, hogy a tűcsereprogramban részt vevők nagy része józsefvárosi. De ezt honnan tudja, ha anonim a program? Ez az egyik problémánk vele.

Azt is mondja a Kék Pont, hogy kevés ilyen központ van, így nyilván jönnek más kerületekből is.

Jó, jó, de ne menjünk tovább, hadd tegyem fel ezt a kérdést: honnan tudják, ha nem gyűjtenek adatokat? Nem anonim a program, ez az első adatvédelmi probléma. Másodszor, megállapodtunk három éve valamiben, amit nem tartottak be. Úgy jöttek ide, hogy gyűjtik a drogszemetet, és csökkenni fog az intravénás droghasználók száma, ezzel szemben tele lett drogszeméttel a város, és nem csökkent a használók száma sem. De nem kell ezen összeveszni, próbáltam nekik is elmondani. Emberek, szervezetek szoktak megállapodni dolgokban, aztán ha nem megy az együttműködés, különválnak, és teszik tovább a dolgukat. Nincs semmi gond, majd megpróbáljuk mással.

A Kék Pont helyett bevontunk a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumba több másik szervezetet és személyt a Merényi-kórház addiktológus főorvosától kezdve, a F.E.C.S.K.E Egyesületet, az Emberi Jogvédő Központ Alapítványt, a Megálló Csoportot, a Kapocs Ifjúsági Szolgálatot, az Emberbarát Alapítvány Drogrehabilitációs Intézetét például. Ugyanazt mondom egyébként, mint hajléktalanügyben: az a gond, hogy kevés helyen koncentrálódik a probléma, sok település pedig nem veszi ki arányosan a részét a megoldásból. Minden kerületben élnek intravénás droghasználók, de csak három városrészben működik őket érintő program.

De akkor nem a tűcsere zavarja önöket? A Jobbik egyébként ebben a témában is aktív, Pintér Attila a betiltásról népszavaztatna.

A tűosztogatás zavar minket. A tűcsere azt jelentené, hogy akkor adnak steril tűt, ha a droghasználó beviszi a használtat. A Kék Pont 107 ezer tűt adott ki, és évente 38 ezret szedett vissza. Ez nem tűcsere és nem segítség, járványveszélyt okoz. Ez a téma szakmai kérdés, én pedig ebben nem vagyok szakember. Az önkormányzatnak az a feladata, hogy olyanokat bízzon meg, akik ehhez értenek: addiktológusokat, civil szervezeteket – mi ezt tettük.

Az alapítvány közleménye itt, a Kocsis Mátéval készült interjú itt olvasható)

Vissza