Összefüggések az OPNI-tól a Norvég Alapig

2014.08.22 08:56

A Norvég Alap befagyasztása miatt hónapok óta áll a bezárt OPNI utódjának szánt új pszichiátriai intézet fejlesztése – írja Ezért ölhetett a combinós gyilkos” című cikkében a Heti Válasz. A combinós gyilkosság rámutatott: megoldatlan a dühöngő, agresszív pszichiátriai betegek helyzete. Hogyan lehetetleníti el az OPNI pótlásának ügyét a Norvégiával való konfliktus?

Pszichiátriai betegek százai lehetnek ellátatlanok Magyarországon az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása óta. A Lipótra 2008-ban került lakat, s „kísérőjelenségként” országosan is tíz százalékkal csökkent a pszichiáterek és 46 százalékkal a szakápolók száma. Már a második Orbán-kormány programjának is része volt az új OPNI megnyitása, ám erre végül tavaly nyáron nem a gyönyörű régi épületben, hanem a fővárosi Nyíró Gyula kórház pszichiátriai tömbjében került sor (OPAI néven, mert neurológia helyett addiktológia működik az intézetben). Legalábbis névleg, mert a tényleges fejlesztést a Norvég Alaptól igényelt csaknem egymilliárd forintból hajtanák végre. Csakhogy nemhogy pénz nem érkezett a Norvég Civil Támogatási Alappal kirobbant kormányzati konfliktus miatt, de még a támogatói szerződést sem tudták aláírni.

Márpedig ez a kulcsa a hazai pszichiátriai ellátórendszer átszervezésének, amelyhez nemcsak a mentális gondozóhálózat újraszervezése, hanem egy úgynevezett magas biztonságú részleg kialakítása is hozzátartozna. Jelenleg ugyanis az ön- és közveszélyes stádiumban levő pszichiátriai betegeket csak akkor tudják ilyen helyre elhelyezni, ha bűncselekményt követtek el.

(Forrás: hetivalasz.hu)

Vissza